Szalai Piroska után György László kormánybiztos is beleállt az ATV műsorvezetőjébe.
Forrás: http://index.hu
Szalai Piroska után György László kormánybiztos is beleállt az ATV műsorvezetőjébe.
Forrás: http://index.hu
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek.
Forrás: http://privatbankar.hu
Több mint egy éve nem választottak főpolgármester-helyettest.
Forrás: http://mfor.hu
A Waberer’s erős, minőségében is javuló harmadik negyedévet hozott: nőtt a bevétel, és tágultak a marzsok, miközben a biztosítási üzlet stabilan termeli a profitot, a logisztikában pedig érezhetően javult a hatékonyság. A gyorsuló pénztermelésnek köszönhetően csökkent a tőkeáttétel, a menedzsment pedig tartja az éves, 50 millió eurót meghaladó EBIT-célt. A társaság 14 órától sajtótájékoztatót tart, melynek legfontosabb üzeneteivel frissítjük a cikket.
Forrás: http://www.portfolio.hu
Novembertől 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak és más nyugdíjszerű ellátások, sőt, az érintettek a mai nyugdíjutalással együtt egész évre visszamenőleg is megkapják az inflációhoz igazított pótlólagos emelést. A visszamenőleges emelésnek köszönhetően átlagosan 51 ezer forinttal nőnek a nyugdíjasok éves juttatásai – ez megközelíti azt az összeget, amelyet 2026-ban egy átlagnyugdíjas a 14. havi nyugdíj első részleteként kézhez kaphat. A mai kiegészítő nyugdíjemelés az államnak 112 milliárd forintjába kerül, ennek hatására idén várhatóan 7300 milliárd forintot fordít a költségvetés nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra. Jövőre pedig érkezhet a 14. havi nyugdíj első részlete, a kormányzati tervek alapján negyed havi pluszjuttatásra számíthatnak a nyugdíjasok, de a 2022-es tapasztalatokból kiindulva pozitív meglepetés is érheti még őket.
Forrás: http://www.portfolio.hu
A nem teljesítő lakossági hitelek aránya 2,0 százalékra javult.
Forrás: http://mfor.hu
A nagyvállalati IT-ökoszisztémák olyan komplexitást értek el, amit emberi aggyal már nem lehet kezelni. Ám ma már olyan AI-alapú „observability” eszközök is rendelkezésre állnak, amelyek beavatkozhatnak a működésbe is: „újraindíthatják az elakadt folyamatokat, növelhetik egy rendszer áteresztőképességét. Gyakorlatilag önjavító mechanizmussá alakíthatják az informatikai megoldást” – mondja Darabos Tamás, a Telvice vezérigazgató-helyettese. November 25-ei AI & Digital Transformation konferenciánk előadójával beszélgettünk AI-boomról, a nagyvállalati rendszerek működtetésének kihívásairól és arról, hogyan lehet megnyerni az üzleti vezetők támogatását az IT-befektetésekhez.
Forrás: http://www.portfolio.hu
Az internet valóban megváltoztatta a világot, ám a kor Nvidiája csak 25 évvel később érhet újra fel a csúcsra.
Forrás: http://www.vg.hu
Mi a baj a sportwashinggal, és milyen hatása van a megváltozott igényekre? Többek között erről is beszélgettünk a TF sportmarketing tanszékének munkatársaival.
Forrás: http://www.penzcentrum.hu
A Humanisták a rózsaszínt választották.
Forrás: http://mfor.hu